< Összes hír
Döntő hírek -

Szakmai Tanulmányi Versenyek győzteseit köszöntötték a Parlamentben

Negyven szakma idei tanulmányi versenyének első három helyezettjét, a 120 tanuló felkészítő tanárait, családtagjait köszöntötték június 8-án, a Parlamentben tartott díjátadó ünnepségen.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntőjében kiemelte, az európai és a magyar gazdaságban ismét az értékteremtő munka kerül előtérbe. Elmondta, munkahelyet a gazdaságnak kell teremtenie, az állam a rendelkezésére álló gazdaságpolitikai eszközeivel ösztönzést, segítséget ad a globális versenyben teljesítő magyar gazdaságnak.  Az Országgyűlés elnöke emlékeztett arra, hogy a magyar állam 2010 óta minden rendelkezésére álló eszközzel azon dolgozik, hogy a magyarok ne mások hiteleiből, hanem saját értékteremtő munkájukból éljenek.Hangsúlyozta, hogy a magyarok az értékteremtő munkában a legjobbak, ezért lehetett az elmúlt esztendőkben a gazdaságot stabilan növekvő pályára állítani, kimenekíteni az önkormányzatokat, a családokat a korábban felállított adósságcsapdából, és sikerült elérni, hogy többen dolgoznak a magyar gazdaságban, mint hat esztendővel ezelőtt.  Kövér László megjegyezte, hogy ugyanakkor az elmúlt években nem sikerült elérni a lehetetlent, a magyar munkabérek nem közelítettek a nyugat-európaihoz. Úgy vélte, nagy átrendeződés zajlik a világban, Kelet-Közép-Európa, Magyarország a térség fejlődésének motorja lehet, és lehetőség lesz arra, hogy lassan, biztosan meginduljon a munkabérek színvonalának kiegyenlítődése Európában. Hozzátette, egyre kevesebben látják indokoltnak a külföldi munkavállalást, egyre többen térnek vissza a biztonságos, élhető Magyarországra. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hangsúlyozta, hogy a szakmai versenyek megrendezésével a szakképzésre kívánják irányítani a figyelmet, mert a jó szakma felér egy diplomával. Az MKIK elnöke felidézte, hogy a rendszerváltó országok közül Magyarország rendezi meg elsőnek a szakmunkások nemzetközi versenyét, a EuroSkills-t 2018-ban, amely iránt már most jelentős az érdeklődés. A kamara szervezésében az országos szakmai versenyeket összefogó IX. Szakma Sztár Fesztiválon áprilisban tartották a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjét, továbbá rendezték meg a fiatal szakemberek nemzetközi versenyének nemzeti válogatóját, a SkillsHungary-t. Az országos szakmai versenyeket a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából 40 szakképesítésben, köztük 4 új informatikai szakmában hirdették meg nappali tagozaton végzős szakiskolai és szakközépiskolai tanulóknak. Az írásbeli versenyen mintegy 5200-an vettek részt, a döntőbe 110 oktatási intézmény 214 diákja jutott. A szakmai versenyeken jó eredményt elérők felmentést kaptak a tanév végén esedékes szakmai záróvizsga alól.  9 szakmában 12 versenyző vett részt Felvidékről, Erdélyből, a Vajdaságból és a Kárpátaljáról a fesztiválon, ők a Miniszerelnökség különdíjában részesültek. A versenyt 840 közreműködő és 480 szervezet segítette, a fesztiválra az idén mintegy 15 ezer látogató, köztük 9 ezer diák jutott el, 60 százalékuk pályaválasztás előtt álló általános iskolás volt.

A köszöntők után Kövér László, Parragh László, valamint Cseresnyés Péter, munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár és Kara Ákos, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár emléklapokat adott át a verseny 1-3. helyezetteinek.

Ez is érdekelheti